Például MM-el való kapcsolatom.
Egyéjszakás kalandnak indult, azon belül is a gyengébb eresztés. Nem is akartam tőle semmit. Mégis elmentem a vasárnapi közös kirándulásra. Ott egy szót sem beszéltünk, de ez így volt jó. A természetes közegében figyelhettem meg, mindenféle póz nélkül. És tetszett amit láttam, tetszett a mosolya, a nevető szemei, a hangja, a bozontos képe!
És mindez tetszik a mai napig, sőt napról napra még jobban! :)
Kerülgettük egymást, és összehoztunk végül egy randit. Ahol közölte, hogy szerinte nincs értelme belevágni. Olyan indokokat hozott fel, amikkel nem értettem egyet, csak megpróbáltam elfogadni. De úgy éreztem, hogy előre parázik olyasmin, amiről még azt sem tudjuk, hogy jó lesz e vagy sem. Mint utóbb kiderül, egyetlen mondatom billentette át nála a dolgokat. "Na és? Mit veszíthetünk? Ha meg sem próbáljuk, akkor sosem fogjuk megtudni, hogy milyen lett volna!"
Végül belevágtunk, hihetetlen intenzitással, ami bevallom nekem akkor sok is volt egy kicsit, és fostam rendesen, hogy ez majd a későbbiekben hogy csapódik le. De most teljesen más a kapcsolatunk, mint az elején. Sokkal bensőségesebb, meghittebb. Most már ismerjük egymást. És azt szeretjük egymásban amik tényleg vagyunk.
De ha akkor nem vágtunk volna bele, akkor valószínű most nem lennénk együtt. Rákérdeztem, hogy megkeresett volna e ha hazajön? Azt mondta nem, vagy legalábbis nem hiszi. Nem volt jó ezt hallani, mert kicsit azt az érzést kelltette bennem, hogy ezt az egészet csak én erőszakoltam ki. De persze tudom, hogy nem, és nem szabad a kákán is csomót keresni, vmint lovagolni a hülye szavakon.
Főleg hogy élete legjobb döntésének tartja, hogy akkor azon a farsangi bulin közölte, hogy ő most nálam aludna. :) Mikor ezt mondta tök elérzékenyültem, és jól belebújtam a jó illatú nyakába.
Én eddig kétszer mondatam neki igent:
-mikor nálam akart aludni a buli után
-és mikor odaköltöztem hozzá.
Remélem lesz még alkalmam további igenekre is. Mert gyanítom életem legjobb döntései születnek majd nyomukban! ;)
