Mm és Lilikuta Győrbe mentek, MM szüleihez. Apukájának ugyanis ma van a szülinapja. Meg az egyik sógoromnak is. Mégegyszer boldog születésnapot nekik!

Én itthon maradtam, mert délelőtt sulim volt, és különben is készülnöm kell a keddi gazdasági jog vizsgámra. Brutál. MÉg egy betűt sem tanultam, de délután több órán keresztül vásároltam, aminek egy új farmer és két kis boleró lett az eredménye. Muszáj volt, nincs egy rongyom sem. De tényleg!

Aztán hazajöttem, és fürödtem, SNY-t néztem, szőrtelenítetem, most meg a gépet nyomkodom, ahelyett, hogy tanulnék.

Anélkül, hogy túlzottan szentimentálisnak tűnnék..Hiányoznak!

Már régen elkezdtem írni ezt a blogot, de a rendszeresség sosem volt az erősségem..

Mostanában volt egy kedvenc blogom, a Zaláné. De elfüstölt, úgyhogy átpártoltam Dezsőhöz. Nemrég kezdte, de jól indult.

Én tulajdonképpen nem vágyom arra, hogy ezt bárki is elolvassa. De néha jó kiírni magunkból az érzéseket, főleg mikor úgy érzi az ember, hogy szétveszítik a testét. Persze sportolni jobb lenne, de miíg azon a hülye lakótelepen lakunk, nem tudok futni, se munka után beugrani edzeni, hiszen a kiskutyánkhoz sietek haza. Na de majd az új házban! Hazafelé útba fog esni a Récsei, Lilike pedig szépen a kertben lesz. És csak este lesz majd séta.

Csuhajja, de várom már!

Többet kéne írnom, mindig eszembe jut, de mikor hetekig készülök egy sima lábgyantára, akkor az ember mérlegel, hogy mi az amit még besúvaszt az életébe.

Persze a munkahelyemen írkálhatnék, az lenne a legegyszerűbb, de a főnök üvegkalitkájával a hátam mögött, ez nem egyszerű művelet. Viszont ha minden jól megy, akkor átülhetek a túloldalra, ott egy kicsit nyugodtabbak a körülmények. Persze az is tök jó lenne ha nem lenne az összes kibaszott weblap végtelenül csiricsáré, és harsány..Akkor feltűnés nélkül meg lehetne nyitni őket. Jó, értem én, az ember a melóhelyén dolgozzon, de...Nincsen de.

Újra itt a farsangi szezon, és lassan az évfordulónk is lesz. Nem mintha lenne jelentősége, hiszen a lényeg úgyis az, hogy imádjuk egymást rendületlenül. Sőt talán jobban is, mert már tényleg közös az életünk. Örökbefogadtunk egy kiskutyát, a világ legaranyosabb vizsla-kopó keverékét, aki megédesíti a hétköznapjainkat, és néha a végtelenségig kiborít. Olyan mint egy gyerek, játszani kell vele, etetni, sétáltatni, orvoshoz vinni, tutujgatni, nevelni, leszidni, stb. Imádom! Pedig sosem voltam egy nagy kutya fan.

Persze igazi kisbabát is nagyon szeretnék már, de ezzel még egy kicsit várunk, hamarosan ugyanis költözünk. Pár hét és elkészül a családi fészkünk. Emiatt minden időnket a felújítás emészti fel. Ráadásul nekem közben ott a suli, munka és a kutyagyerek. Emberem is sokat dolgozik, és fejben állandóan az új kecót tervezi. Már rá kellett szólni, hogy rám nem marad ideje, de most megint jól egymásra találtunk, és ennek nagyon örülök. A szexről csak szuperlativusokban tudok beszélni, életemben ilyen jó pasim még nem volt, és ezért nagyon hálás vagyok az égieknek. (Vagy ki tudja kinek?)

Csak hogy legyen vmi gomolyfelhő a napsütéses égen..Anyuéknak kiégett a háza...Pfff, 10 év gyűjtögetés és a nyári teljeskörű felújítás után. Gáz. A biztosító meg szívózik. Kedvem lenne belelépni a szájukba, de kis pont vagyok, ráadásul agresszív és bunkó viselkedéssel nem jutnék semmire.

Néha az emberből is kijön az állat, legalábbis verbális szinten, de alapvetően olyan nyugodt, és azt hiszem mellette én is lehiggadtam. Minden tekintetben. És ez jó. Élvezem.

Az esküvői csokrot a Gagáék esküvőjén.. De sebaj, jó helyre került, A Zőőd Erikájának kezében landolt. Ők már amúgy is beszéltek róla. Talán az ő esküvőjükön összejön! ;)

Eddig háromszor fogadtunk, vesztére! :D

Sztem ezentúl jobban meggondolja majd.

Sajnos az első kettőre nem emlékszem, csak arra, hogy a tét egy óra squass volt, velem. Harmadjára pedig kikötötte, hogy csak ne az! (Hozzáteszem, még az eddigiekkel is tartozik!)

De velem lehet alkudozni, ezért a tét az volt, hogy ha én nyerek megborotválkozik! Normál esetben, egy férfit tekintve, ez nem akkora nagy hír, ám MenőManó már 3 éve nem borotválkozott, szakálban utazik ugyanis! És nagyon nagyon jól áll neki, ráadásul én gerjedek a férfiasság ezen megnyílvánulására. Miután kimondtuk, még eszembe is jutott, hogy bakker csak magammal szúrok ki..De hát akkor már mindegy volt.

És igen! Igen! Igen!

Megint nekem volt igazam! De hát könyörgöm, hogy mondhatja azt vki, hogy Silvester Stalone magyar hangja Tréfi, alis Szerednyei Béla?

Ráfaragott, és ma reggel leküldte a hajnyíróval a szakálát. Húúú, nagyon furi így! Be kell vallanom, bozontos ábrázattal sokkal jobban tetszik, de még így is ő álmaim pasija! Csak ne akarjon többet fogadni! hihi

Ui: Ma az egyik legjobb barátjának a szülinapját ünnepeljük... Az összes barátja látni fogja "kopaszon"...

Miért kérdezi meg, hogy mi az ami nem tetszik benne, ha utána úgysem foglalkozik vele?

Ezért talán a minek kérdezi meg? helyesebben hangzik...

Talán nincs is jelentősége.

De azt tényleg utálom, mikor vmit megbeszélünk, és utána nem úgy van.

Nem akarom magam belehergelni magam, de alkalmasint azért majd megemlítem neki... Bár lehet olyan lesz mint egy kiskutya, aki néz bután, és nem érti miért szídják le, mikor nem is csinált semmit (azt leszámítva, hogy 3 nappal ezelőtt szétrágta a lábtörlőt).

Mostanában sokat kell dolgoznia, határidős munkájuk van, plusz készülnek a jövőheti Esetekre. Nem szeretem ha sokáig van bent, de próbálom elfogadni, és nem durcázni miatta, hiszen tudom, hogy kettőnk jövőjéért is dolgozik. (Bár érdekes, hogy rajta kívűl más nem marad bent este 10-ig 11-ig...) pont emiatt akadok ki azon, mikor felhív este 7-kor, hogy még bent van (sejtettem) és van még kb egy órás munkája. Gyorsan megcsinálja és hív ha elindult.

Ehhez képest már majdnem 10 óra van, mikor hajszárítás közben észreveszem, hogy megérkezik.

Nem álltam neki hisztizni, és örültem, hogy végre magahoz ölelhettem, de könyörgöm, minek kell időpontot mondania, ha utána úgysem tartja be? Annyit is mondhatott volna, hogy: "Édesem, még bent vagyok, hamarosan végzek remélem, és sietek haza hozzád. De, hogy mikor érkezem azt sajnos nem tudom megmondani. Hívjalak, ha elindultam?"

Ennyi!

Azt hiszem újabb szintet lépett a kapcsolatunk.

Először szex, majd "járás" több tízezer km távolságból.

Aztán összeköltözés, közös élet, közös ágy és közös tervek.

És most megtörtént az, amire a szkeptikusok azt is mondhatják, hogy a kapcsolat hanyatlásának kezdete. De gyanítom nem így van! :)

Vasárnap este, fürdés után mentem be a hálóba, mikor is furcsa szag csapta meg az orrom. Még bele is szimatoltam a levegőbe (köztudottan nem túl jó a szaglásom), mire az addig hason fekvő, arcát a párnába fúró MM megszólalt: "Salamon volt!"

(Salamon a háziállatunk, egy hengeralakú panda, írtó édes, és sokatlátott. Ő volt a támaszom míg MM Kaliforniában volt!)

Annyira elkezdtünk röhögni, hogy még a könnyeink is kicsordultak. Aztán egy ponton már nem bírtam, és a nevetés röhögőgörcsbe fulladt, akkor aztán nem volt menekvés. Hosszú perceken át röhögtünk, törölgettük a könnyeinket és közben próbáltunk levegőhöz jutni. Rettentő vicces este volt. Miután nagy nehezen lenyugodtunk, szorosan összebújva, fel-felkuncogva elaludtunk.

Imádok mellette ébredni! <3

Naná, hogy a Darnó u-i lakás miatt!

Akarjuk! És most mindketten a 15 millióra koncentrálunk. Hogy le tudjuk alkudni annyira. Érzem, hogy menni fog, sikerülnie kell!

Menőmanó tök megörült, mikor meséltem neki a levelet, én meg felajánlottam, hogy elolvashatja. Csak utána jutott eszembe, hogy az elején köszönetet mondok, miatta, érte.. Ami nem szégyelni való dolog, de nem akarom, hogy esetleg célozgatásnak vegye, vagy úgy érezze neki is ilyen vallomásokat kell tennie. Jó tudom ez hülye női agyalás.

Miután elolvasta, bejött utánam a fürdőbe, és hosszú, bensőséges csókot váltottunk. Hmmmm, nyami, de ez "semmi" volt ahhoz képest, ami még ránk várt...

Ja és kérdeztem tőle, hogy szeretné e vmivel kiegészíteni a levelemet. MOndta nem, aztán kb 20 perc múlva elkérte megint, és kérte, hogy a gyönyörű mellé azt is írjam be, hogy egészséges gyerekeink szülessenek! <3

Ááááááááááá, annyira izgatott vagyok!

Szombaton, mint már említettem, házibuliban voltunk Reby barátainál, a "Darnó Café"-ban. És a nagy mulatozás közben, köszönhetően a nagy menyniségű alkoholnak, fogalmam sincsen, hogy mikor és hogyan, de szóba került, hogy lakást keresünk, így kiderült, hogy a házigazdáék (Nika) feletti lakás eladó!

Már hétvégén is azt nézegettem, hogy milyen onnan a közlekedés, stb, mert nagyon tetszett a környék, és a lakás is gyönyörű volt, meg jó elrendezésű.

Beszéltem Nikával még hétfőn, aki elmondott pár dolgot, többek közt, hogy 21 millióért hirdetik (itt egy kicsit elszonytolodtam), de tudomása szerint a tulajék nagy szarban vannak, így már akár 15 milláért is eladnák!

Egyből tök megörültem ennek a hírnek, és azonnal felvettem a kapcsolatot az ingatlanossal.

Laga is egyre lelkesebb, most már nálunk vannak az alaprajzok, és el fogunk menni megnézni. kurva sokat kéne rákölteni, de ezt a lakást nem csak 3 avgy 5 évre vehetnénk, hanem akár egész hátralévő életünkre!!!! De mindenképpen hosszú távra.. :D

Nika felajánlotta, hogy egy ingatlanos ismerősük szívesen segítene nekünk ingyen, és ad tippeket az alkudozásra, amire nagy szükségünk lenne, mert 6 millát lealkudni nem kispiskóta.

Annyira, de annyira boldog lennék ha összejönne!!!! Most először vagyok ilyen izgatot lakás ügyben! Pedig egyelőre tényleg szarul néz ki, lenne vele munkánk bőven, de összességében igazi otthonná válhatna. Ráadásul tök nagy kert van hozzá. És garázs, meg pince, és erkély, szóval álomszerű az egész! Úgy szeretném!

Például MM-el való kapcsolatom.

Egyéjszakás kalandnak indult, azon belül is a gyengébb eresztés. Nem is akartam tőle semmit. Mégis elmentem a vasárnapi közös kirándulásra. Ott egy szót sem beszéltünk, de ez így volt jó. A természetes közegében figyelhettem meg, mindenféle póz nélkül. És tetszett amit láttam, tetszett a mosolya, a nevető szemei, a hangja, a bozontos képe!

És mindez tetszik a mai napig, sőt napról napra még jobban! :)

Kerülgettük egymást, és összehoztunk végül egy randit. Ahol közölte, hogy szerinte nincs értelme belevágni. Olyan indokokat hozott fel, amikkel nem értettem egyet, csak megpróbáltam elfogadni. De úgy éreztem, hogy előre parázik olyasmin, amiről még azt sem tudjuk, hogy jó lesz e vagy sem. Mint utóbb kiderül, egyetlen mondatom billentette át nála a dolgokat. "Na és? Mit veszíthetünk? Ha meg sem próbáljuk, akkor sosem fogjuk megtudni, hogy milyen lett volna!"

Végül belevágtunk, hihetetlen intenzitással, ami bevallom nekem akkor sok is volt egy kicsit, és fostam rendesen, hogy ez majd a későbbiekben hogy csapódik le. De most teljesen más a kapcsolatunk, mint az elején. Sokkal bensőségesebb, meghittebb. Most már ismerjük egymást. És azt szeretjük egymásban amik tényleg vagyunk.

De ha akkor nem vágtunk volna bele, akkor valószínű most nem lennénk együtt. Rákérdeztem, hogy megkeresett volna e ha hazajön? Azt mondta nem, vagy legalábbis nem hiszi. Nem volt jó ezt hallani, mert kicsit azt az érzést kelltette bennem, hogy ezt az egészet csak én erőszakoltam ki. De persze tudom, hogy nem, és nem szabad a kákán is csomót keresni, vmint lovagolni a hülye szavakon.

Főleg hogy élete legjobb döntésének tartja, hogy akkor azon a farsangi bulin közölte, hogy ő most nálam aludna. :) Mikor ezt mondta tök elérzékenyültem, és jól belebújtam a jó illatú nyakába.

Én eddig kétszer mondatam neki igent:

-mikor nálam akart aludni a buli után

-és mikor odaköltöztem hozzá.

Remélem lesz még alkalmam további igenekre is. Mert gyanítom életem legjobb döntései születnek majd nyomukban! ;)

Milyen igaz!

Pat neve mellett láttam kiírva az msn-en. Ismertem régóta, de nem nagyon szoktam ezeket a közhelyeket elraktározni az agyamban. 

Persze nincsenek véletlenek, tudom jól, és azt is tudom, miért pont most került a szemem elé újra ez az idézet.

Hetek óta nem vagyok jó passzban, és ez nagyon rányomta a bélyegét a hangulatomra.

Alapvetően a munkahelyemmel nem vagyok elégedett. Mivel nem jelent elég kihívást, nem tudok elég motivált lenni. De azért igyekszem, hiszen szerencsés vagyok, hogy egyáltalán van munkám. Ami, nem utolsó sorban, rendesen fizet!

MM-mel pedig minden a lehető legtökéletesebb a kapcsolatom, már már riasztóan jó minden. Ez volt a másik dolog, ami nyomasztott.

Féltem, hogy túl jó, és ha majd egyszer elmúlik, akkor betölthetetlen űr marad utána. De nem szabad a félelmeink árnyékában élnünk. Hanem igenis ki kell élvezni a boldogság minden percét, addig amíg van, és törekedni rá, hogy a lehető legtovább megőrizzük a varázst.

Soha ilyen boldog még nem voltam, és el kell hinnem, hogy én is képes vagyok boldoggá tenni másokat. És a múlt árnyaitól függetlenül, én is értékes, szerethető ember vagyok. Olyan vki, aki jelentheti másnak a tökéletes társat! ;)

Tegnap addig dúltam-fúltam magamban, míg végül nem jutott időm írni. De jobb is, mert így puffogás helyet levonhatom az erkölcsi tanulságot! ;)

Tegnap reggel végre meglett a bőr és nemibeteg gondozó eredménye. Clamídiám van.. Faszaaaa! MM nagyon jó fej volt, valószínű neki is van, azt mondta túl leszünk ezen is. És igaza van! Sajnos bámikor összeszedhettem (gyanítom, hogy én hoztam be a szerelmi fészkünkbe.. :( ), panaszt nem okozott, néma kórnak is hívják, annyira nem okoz tüneteket. S ha mégis, akkor sem egyedieket. Szóval nagyon nehéz kiszúrni, viszont hosszútávon ha nem kezelik (antibiotikummal), meddőséget okoz férfiaknál, nőknél egyaránt.

És a névnapom is tegnap volt, de ezt láthatólag mindenki jól elfelejtette. A családom legalábbis testületileg. Na jó, a kisebbik nővérem este fél 10kor felhívott. Ohhh..

DE addigra már tiszta ideg voltam. MM-val ugyanis megbeszéltük, hogy ő is találkozik délután egy barátjával meg én is, de 8-kor talizunk a Deákon és együtt megyünk haza.

Én ott is voltam, természetesen késett, nem erőssége a pontosság..

De volt nálam egy jó könyv, nem okozott gondot az a pár perc várakozás.

2 perccel 8 előtt hívott fel, hogy még a haverjánál van, nincs e kedvemem nekem is felugrani. Hát mit ne mondjak, kurvára nem volt, és a vörös köd is kezdte elönteni az agyamat. (Később, mikor már lehiggadtam, csak ráztam a fejem, és jól kiröhögtem magam emiatt a hiszti miatt, de akkor nem bírtam gondolkodni.)

Próbáltam higgadt maradni, de éreztem, hogy megváltozik a hangom.. Mondtam, hogy maradjon, én hazamegyek, erre mondta, hogy akkor ő is jön. DE én erősködtem, hogy maradjon, végül maradt, én pedig duzzogva hazahúztam.

Jó későn ért haza, már éppen lefeküdni készültem mikor hívott, hogy engedjem be. Na!,-gondoltam magamban, biztos jól berúgott és még nekem kell beengedni is. Ehelyett mikor kinyitottam az ajtót, ott állt, egy gyönyörű lila orchideával a kezében.

Nagyon nagyon örültem neki, és rettenetesen elszégyeltem magam, amiért egyáltalán feltételeztem, hogy elfelejti a névnapom. Hisz ő annyira nem ilyen!

Áldottam az eszem, hogy csak magamban hisztiztem, kár lett volna emiatt komolyan összeveszni, főleg, hogy csak az én fejemben volt probléma.

Másnap vagy harmadnap szóba is került vhogy, és megköszönte, hogy én ennyi sok teret hagyok neki. Büszke voltam magamra, és ez a visszajelzés csak még jobban megerősített, hogy MM az az ember, akire vágytam.

Persze ezt nem szabad sokáig és sokat mondogatnom magamnak, mert a végén még tényleg nem lesz az, de jajjjj!

Tegnap, illetve vasárnap este elkezdett fájni a fülem, arra tippeltünk, hogy az egész napos szél miatt, ami az egész napos bringázás közben mindig ugyanarról az oldalról érte a fülem. és reméltük, hogy másnapra elmúlik. De nem múlt el, sőt ahogy beértem a munkahelyemre egyre jobban nyilalt. Nagyon sírós kedvem lett, mert a fülfájással nem nagyon lehet mit csinálni, az egész egyszerűen kurva szar.

Még a főnököm is észrevette, hogy vmi nem oké, és kérdezte, hogy nem kell e orvoshoz mennem. Én meg hősként mondtam, hogy: "Áhhh, dehogy, majd ha holnap is fáj, akkor elmegyek!"

De némi kalandozás után végül csak kikötöttem egy fülészeten, az Auróra u.-ban. Fasza környék, ma vissza kell mennem egy kezelésre, de remélem többet nem kell még a közelébe se mennem annak a kerületnek. (A 8. legszutyokabb része...) Kaptam bikaerős Cataflamot, meg egy kenőcsös gézdarabot a fülembe, aztán szépen hazaslattyogtam.

Otthon főztem egy finom vacsit, aztán lefeküdtem aludni, és mély álmoba zuhantam. Arra ébredtem, hogy megjött MM, és nehezen tud bejönni, ugyanis bennehagytam a kulcsot a zárban. De ügyes volt, ezt is megoldotta.

Este sokáig megvoltunk, ő egy ismerősünk boroscímkéjét tervezte, én meg maileket írogattam.

Az esti lórúgás fájdalomcsillapítónak köszönhetően, újabb álomtalan éjszaka várt rám. De legalább tudtam aludni.

Ma reggel bevettem a szokásos Cataflamomat, és jöttem dolgozni. Most legalább képes vagyok bármit csinálni, tegnap csak ültem, és majdnem bőgtem, úgy fájt a bal fülem.

De azért volt két béna húzásom..

Nem tudtam lefoglalni fél 10-től a tárgyalót. (Bár a főnököm is tudta, hogy miért nem, és nem is rám volt mérges, csak mégis egy kicsit rajtam csattant.) Aztán mikor végül mégis sikerült átvariálni a beosztást, és vittem a vizet, meg a poharakat, minden leborult a tálcáról, és két pohár millió darabra tört, a megfelelő figyelemfelkeltő hanghatások közepette. Remek érzés volt, mindenki engem nézett, én meg majd elsüllyedtem!

Persze aztán mondták, hogy semmi baj, ilyesmi bárkivel előfordulhat, és tényleg! Csak mégis úgy éreztem magam mint egy rakás szerencsétlenség.

Mostmár persze minden oké, csak kezd megint fájni a fülem. De van n

A babaprojektnek!!!!

Nem ma, nem holnap, és nem is 3 hónap múlva. De ki tudja, még az is lehet! Nincsenek kikötések, hogy: "Majd ha új lakásba költözünk!; Majd ha megcsináltam a sulit!"

Én hoztam fel a témát, nyílván..a pasik nem szoktak azon aggódni, hogy hová tart a kapcsolat, vagy hogy lecsúsznak a gyerekvállalásról, a hangosan ketyegő biológiai órájuk miatt.

És én sem ettől félek, csak...Már nagyon régóta fontos nekem ez a dolog, szívem szerint már 18 évesen szültem volna. Persze a mai fejemmel örülök, hogy annak idején az akkori barátom még nálam is gyerekebb volt, és esze ágában sem volt szorosabb köteléket vonni körénk.

De az érzés, hogy fiatal anyuka szeretnék lenni, nem múlt el.

És tegnap befészkelte magát egy gondolat a fejembe. Válaszút előtt állok.

Turizmus - vendéglátást tanulok, sokáig tartott mire rájöttem, ezt szeretném csinálni. Ez a szakma, bár még elég megfoghatatlannak tűnik, passzol a személyiségemhez. Szeretnék már a főiskola alatt elhelyezkedni a szakmában, ezért érdeklődtem gyakornoki helyekről. Amikkel egy baj van, hogy alig, vagy egyáltalán nem fizetnek.

És itt jött a kérdés. Érdemes e, akarok e, most vmi hely után koslatni, ahol érdekes, kihívásokkal teli munka vár rám, de a MM-nak kell eltartania, és ahol évekbe telik egy jó pozíció elérése?

Vagy húzzam ki 1-2 évig a mostani helyemen, ahol már 2 hét után érzem, hogy ez nekem kevés? De biztos állás, viszonylag jó fizetés, egyéb jutattások, és kényelem...

És csak pörögtek a fogaskerekek, csak pörögtek, és bár féltem ettől a beszélgetéstől, mégsem tudtam magamban tartani. Nem akartam, hogy lerohanásnak érezze, nem akarom, hogy azt higgye most kell eldöntenie az életét, hogy úgy érezze meg akarom fogni.

Csak azt szerettem volna tudni, hogy mire számíthatok, hogy vajon ugyanarra vágyunk e?

Rettenetesen zavarban voltam. De végül tök jót beszélgettünk, és annyira de annyira édes volt. Azt mondta, ő eddig még nem gondolkodott ezen, vkivel együtt legalábbis nem. Neki csak annyi volt a kikötése még régebben (maga felé), hogy akkor jöhet a gyerek, ha megvan az egzisztenciális háttér. Ami, bár most akar saját lakást venni, tulajdonképpen most is megvan. És azt is mondta, hogy úgy érzi évek óta ismer, és nagyon boldog velem. Kérdezte, hogy szeretek mindent ennyire előre megtervezni? Mondtam, hogy nem, de ez a dolog nagyon régóta fontos nekem. Azt mondta ő örül ennek. És azt is, hogy ha most becsúszna a baby ő nagyon boldog lenne.

Annyiban maradtunk, hogy egy darabig még továbbra is "vigyázunk". De fiatal anyuka leszek! :)

Olyan boldog vagyok! Néha el sem hiszem, hogy ez a sok jó mind velem történik. Aztán lehiggadok, és erősítem magamban az érzést, hogy én ezt a boldogságot megérdemlem. És nem mellesleg azzal a céllal is kaptam, hogy megtanuljam értékelni magamat és a másik embert. Egy olyan embert, aki ennyi szeretet képes adni. Eddig én voltam magamnak a legfontosabb. Most úgy érzem ő az, akiért bármit megtennék! Néha félek is, hogy elveszítem, de mindig elhessegetem a rossz érzéseimet, hiszen a negatív gondolatoknak bénító erejük van.

Én pedig most szárnyalok!

Olyanokat mond néha, hogy ha nem lennék úrinő (nyílván nem vagyok az, de nem bánja, sőt még büszke is rám, amiért olyan "szépeket" tudok böfögni:) ) befosnék a gyönyörűségtől!

Már röhögünk, mikor egy egy ilyen különösen cifra bók ugrik ki a száján, és el is határoztam, hogy írni fogom, mert ezeket érdemes lenne megörökíteni az utókornak. Vagy ha másnak nem, legalább a gyerekeinknek...! :D A leendőknek, aki remélem nem sokára elindulnak hozzánk.

.. hogy több, mint 5 hét után, ma végre kapok egy cserelaptopot!

Az is nonszensz mondjuk, hogy ennyi idő alatt nem voltak képesek megcsinálni, pedig működésileg nem volt vele gáz, egyszercsak pixelhibás lett. Aminek viszonylag egyszerű a javítása: cserélni kell!

Miattam van az egész, spórolni akartam, és ezért egy ismerős ismerősén keresztül vettem, így az ügyintézést nem tudom közvetlenül én intézni. De sebaj, mostmár egyszer csak visszakapom, és bízom benne, hogy több gond nem lesz vele. Nagyon hozzámnőtt az a kis masina, és persze MM mindig szívesen odaadja az övét, de az mégsem olyan.

Szeretnék már bevackolni az ágyunkba a kis gépemmel és maileket írni, blogot vezetni, és chatelni a barátnőimmel, míg ő vígan Transformerezik.

Bár hozzá kell tennem, nem a géphiány volt az, ami eddig megakadályozott ezekben a tevékenységekben. Egész egyszerűen egy perc szabadidőnk nincsen azóta, hogy hazajött a Tengerentúlról. Az első egy hónap úgy eltelt, hogy szinte észre sem vettük. Egyszercsak arra eszméltünk, június 28. reggel 8 óra van és jön a költöztető autó.

Közben annyi minden történt, hogy csak felsorolás szinten említem, aztán alkalmasint bővebben is kitérek rá.

Szóval:

- hazatérésének örömére, fergeteges meglepetésbuli szervezése, az összes járulékos teendővel

- majd dolgos hétköznapok, mikor egyszercsak közölte a volt főnököm, hogy köszönik szépen, de nem tudják tovább fenntartani a munkakörömet, egyszerűen nincs rá pénz.. "Remek!" - gondoltam, bár lehetett rá számítani, így annyira mégsem ért váratlanul. Csak a sokkhatás. Aminek végül hatalmas megkönnyebbülés lett a vége, mert már amúgy is nagyon szerettem volna váltani;

- ezek után, mivel így alakult munkakeresés;

- és a szerencsének, meg az ismerősöknek hála munkatalálás;

- közben az összeköltözés előkészítése (ezt már a kint tartózkodása alatt megbeszéltük, hogy ha hazajön meglépjük; és milyen jól tettük! ;) ), pakolás, az albi megmutogatása a leendő lakóknak, takarítás;

- az második hétvégén Révülöpre és Szombathelyre mentünk a haverokhoz;

- a kövi hétvégén pedig megvolt a nagy családbemutatás részemről;

- azt követő hétvégén pedig részéről;

- közben kínlódtam a makróvizsgával, de végül másodjára meglett;

- majd elkezdtem betanulni az új munkahelyemen;

- természetesen az elköltözésünk apropójából tartottunk egy fergeteges házibulit az albiban, aminek igen jó visszhangja lett, de sem a megszervezés, sem a romeltakarítás nem ment könnyedén..;

-és pikk-pakk elérkezett a költözködés napja (és akkor most a hétköznapi, találkozunk a barátainkkal, ide megyünk, odamegyünk programokat nem is említettem!)

Megint eltelt 3 hét, és azóta egy fél hétvégét, nevezetesen a múlt vasárnapot töltöttük otthon. De nem volt ám herevere, pakoltunk egész nap! Na jó, kétszer megálltunk egy kis huncutkodásra, de hát azt kár is lett volna kihagyni! ;)

Most megint egy jó kis zsúfolt hét elé nézünk, és hétvégén ugyancsak nem leszünk itthon. De nem kell sajnálni minket, a Balcsira megyünk, az Átúszásra. Én úszom, ő pedig az egyik barátjával rendezőként fogja süttetni a hasát egész nap egy vitorláson.

Dejólesz! :D

De hivatalosan még csak 3 hete. Összeköltöztünk! És annyira jó!

Kicsit tartottam tőle, hogy nem lesz majd olyan mókás újra lakótelepen élni, hogy zavarni fog, amiért nem belvárosban lakunk. De minden parám feleslegesnek bizonyult. Hosszú ideje ez a kapcsolat és ez az összeköltözés a legjobb dolog, ami történt velem.

És nagyon büszke vagyok magunkra, mert így, közel egy hónap elteltével, kezd egész rend lenni körülöttünk. Tegnap a drágám megivott egy kisüveg kólát, aztán éjjel kettőig pörgött. Pakolt, rendezkedett, kidobott, elrakott.

Ma reggel pedig arra mentem ki a nappaliba, hogy teljes átszellemültségebn ül a fotelban és bambulja a szárítót. Már kezdtem megijedni, hogy vmi baja van, de kiderült, csak azon gondolkodott mit vegyen fel. :) (Nekem azért nincsenek ilyen problémáim, mert állandóan azzal küzdök, hogy nincs egy rongyom sem..;) )

Erről jut eszembe, ma be is akarok ugrani az egyik Jeans Clubba hazafelé menet, láttam ugyanis egy tök jó papucsot, és egy hozzá illő táskát.